Emléktábla avatás
Cserépfaluban Május 18-án !
Számos
érdeklődő jelenlétében megtörtént az MN 4565 honvédségi laktanya
emlékére állított emléktábla avatása Cserépfaluban! Ismert
katonadalok ritmusára gyülekeztek az érdeklődők az esemény megtekintésére.
Kurczina János bevezetője után a Himnusz hangjait követően gyász szünetben
emlékeztünk elhunyt bajtársaink emlékére. Ezután Zopcsák László
nyugalmazott ezredes, a laktanya volt parancsnoka, mondott beszédet miben
ismertette a laktanya múltját és jelenét és lehullott a lepel a tábláról
nagy taps közepette. Utána Csendes Péter polgármester biztosította a
jelenlévőket az emléktábla gondozásáról és megköszönte, hogy a falu újabb
idegenforgalmi látványossággal lett gazdagabb.
Druzsin József őrnagy, a Haditechnika katonai folyóirat katonai főszerkesztője, aki sokat segített az emlékmű létrehozásában, elmondta, hogy milyen ritka manapság, az ilyen esemény ennyi év után és mekkora jelentősége van az ilyen megemlékezéseknek. Őt követte Gáspár István volt sorkatona, az emléktábla egyik megálmodója, aki elmondta az emlékhely létrehozásának történetét és megható szavakkal illette a katonaság jelentőségét. Ezt követte a koszorúzás, amikor is öt koszorú került az emlékhelyre Zopcsák László ezredes és Csendes Péter polgármester Druzsin József őrnagy Szőcs Józsa Gábor százados Molnár János a tábla létrehozója, Az ott nevelkedett gyerekek csoportja
A Takarodó megható hangjaival véget ért az ünnepség
ezen része, majd következett a laktanya látogatása az érdeklődők
számára. Megrendítő állapotokról számoltak be.
Ezt követte Kósik István
volt polgármester kóstolással egybekötött pince látogatása, majd az
ízletes ebéd! Emlékezetes nappal lettek gazdagabbak azok, akik részt
vettek a rendezvényen!
Gáspár István