Versényi Miklós írása
Vasárnap késő este szálltam le a buszról az Abasári laktanya
kapujában és hát össze szorult gyomorral és fájó szívvel léptem be a kapun.
Másnap reggel egymás után értek a meglepetések. Reggeli után
hívatott a század parancsnok és közölte, hogy menjek le a ruházati raktárba ott
fogok kapni új gyakorlót, surranót, övet, mert az ezredparancsnok segítőjének
neveztek ki – magyarul csicskásnak -.
Mielőtt távoztam volna, hozzám lépett és egy fehér borítékot
nyújtott át és közölte, hogy mivel kiválóan teljesítettem az alap kiképzést és
az elöljáróim is meg vannak velem elégedve, előléptet őrvezetővé. A
meglepetésem után még jó hogy eszembe jutott, hogy miként kell megköszönnöm,
harsányan kivágtam hogy „ a dolgozó népet szolgálom „. Boka csattogva távoztam
az irodából.
Tényleg azt hittem, hogy álmodom, megkaptam az első
krumplivirágot, csicskás lettem, új tiszta ruhát is kapok.
A boríték alján 2 db pici fehér műanyag csillag lapult, a
körletbe bemenve azt gyorsan felvarrtam, majd irány a kantin ott még vettem egy
pár darabot, hisz a csillagokat minden ruhámra fel kellett tennem.
Hú, úgy járkáltam a folyosón mint kakas a harmatban, láttam
a szarházi öreg honvédok dagadó fejét, mert innen kezdve nem beszélhettek úgy
velem mint egy állattal, többet nem szívathattak. Raj, szakasz, szoba
parancsnokaim és a többi tisztes gratulált, de a kopasz társaim is láthatóan
örültek.
Érdekes volt hogy annak ellenére hogy tisztes lettem, de
mivel kopasz voltam, ugyan úgy takarítottam együtt a többiekkel.
Felvettem az új ruhákat és így csinosban mentem a
Törzsfőnöknél jelentkezni. Itt bevittek egy kis irodába, melyből jobbra az
ezredparancsnok, balra a párttitkár irodája nyílt. Röviden ismertették a
feladatomat. A bemutatkozáskor a következőket kellett mondanom „ Versényi
őrvezető parancsnok segítője jelentkezem.” A lakatanya parancsnok utasításait
kellett végre hajtanom, ruházatát rendben tartani, leszakadt gombokat vissza
varrni, cipőt, surranót takarítani, kávét főzni, azt és italt felszolgálni. Ha
elhagyta az irodát, akkor feljegyezni, ki és miért kereste.
Azon kívül, hogy életemben nem főztem kávét és fingom sem
volt hogy kell szervírozni, tetszett az új feladatköröm.
Fantasztikus kávét főztem, amit természetesen a többi
tisztnek pénzért kellett adnom. Fele zacc, fele kávé, jó sok vízzel és már dőlt
is a lóvé. Igen jó pénzt kerestem vele, utána úr voltam a kantinban.
Érdekes volt hogy felfedeztem a tisztekben és a
századparancsnokomban is, magát az embert. Itt teljesen más hangnemben
beszéltek velem, már az is érdekelte, hogy ki és mi vagyok, van e családom,
szüleim mivel foglalkoznak, mikor voltam otthon utoljára.
Mielőtt beléptek az
ezred parancsnokhoz, megkérdezték, hogy minden rendben van e rajtuk ruházat,
haj stb. Embernek néztek és Ők is megmutatták emberi arcukat.
Egész nap az irodában ücsörögtem, nem kellett semmit
csinálnom, a parancsnok feleslegesen nem ugráltatott. Szerencsére egy
alkalommal volt hogy italt kellett felszolgálnom. A Gyöngyösi orosz laktanya
parancsnoka jött látogatóba a feleségével együtt. Három felest, két fröccsöt és
egy „szőke kólát” kellett elkészítenem és azt tálcán bevinni. Két kézzel vittem
a tálcát, úgy fostam, hogy elejtem.
Míg a szobán végig értem vele addig nem volt gond, amikor
azonban a kis dohányzó asztalra akartam letenni a tálcát, akkor az megbillent
és minden pohár megcsúszva megindult a nagyon csinos muszka nő csodálatos öle
irányába. Ekkor egy határozott csukló és alkar mozdulattal sikerült egyensúlyba
hozni a dolgokat. Bele gondoltam, hogy ha az anyag a csaj ölében landolt volna,
tuti hogy fogdára vernek, hisz az már fel ért volna egy hadüzenettel.
Ezek után a három kávét, már úgy szervíroztam mint a nagyok,
jobb kézben a tálca, bal karon keresztbe vetve a fehér kendő.
Szóval jó dolgom
volt, fenn a századnál nem ugráltattak, őrszolgálatot néha szombati napon adtam
és sokszor engedtek haza. Az eltávozásomat engedélyező Rózsa őrnagy elvtárstól
a századparancsnokomtól soha nem fogadtam el pénzt, neki a kávé mindig a repi
keretből volt.
Másfél hónap telt el és én már le is mondtam arról hogy
Szolnokra kerülök.
Egyik vasárnap este kb. 20.00 óra lehetett, amikor hívattak
az ügyeletes tiszthez, aki közölte velem, hogy most érkezett telexen a
hadosztályparancs, mely szerint szolgálati érdekből áthelyeztek a Szolnoki
Műszaki Zászlóaljhoz, ahol másnap reggel kell jelentkeznem. Fel sem tudtam
fogni, hogy ez mit jelent, rohantam fel a századhoz, ott már az írnok
készítette össze a papírokat, a szolgálatvezető levette a felszerelésemet,
kapkodva elköszöntem kopasz társaimtól – többektől akik szolgálatban voltak,
sajnos nem -és már szaladtam is le a kapuhoz, ahol egy UAZ. gépkocsi várt és
vitt le a Vámosgyörki vasútállomásra.
Egész éjjel utaztam, több átszállással érkeztem meg
Szolnokra, és mint az urak taxit fogtam és irány a laktanya. Hajnal volt, még a
srácok a körletekben aludtak. Az alegység ügyeletes mint régi ismerőst kedvesen
fogadott és közölte, hogy le se pakoljak, mert tovább kell mennem Ercsibe az
első lépcsős alakulathoz hajóparancsnoki kiképzésre két hónapra, a társaim már
ott vannak.
Mint egy utazó nagykövet, ismét vonat és több átszállással
megérkeztem Ercsibe. Olyan fáradt voltam azt sem tudtam hol vagyok és ki kivel
van.
Rendes volt a század parancsnoka, mert miután megtudta, hogy
két napja szinte semmit nem aludtam, megengedte, hogy lefeküdjek.
A 37. számú II. Rákóczi Ferenc Pontonos Hidász
Ezred első lépcsős alakulat volt, tehát háború esetén elsőként kerültek
bevetésre.
Pontos létszámot nem tudtunk, de jóval nagyobb
volt létszámában és terület nagyságában is mint az Abasári alakulat. A
laktanyát ketté szelte a 6. számú főút, mely felett egy hídon – ott úgy nevezték a sóhajok hídja – lehetett
közlekedni. Érdekes volt hogy hiába volt első lépcsős az alakulat, meg sem
közelítette fegyelem szempontjából az Abasárit.
Ennél az
alakulatnál tértek át elsőnek a 3×8 hónapos kiképzési ciklusról az egy plusz
egy évesre. Emiatt sok katona hamarabb szerelt le és már helyettük be is
vonultak az újoncok. Hirtelen egyik napról a másikra mi ott már öreg katonának
számítottunk, annak minden kiváltságával együtt.
Az öregek körletébe lettünk elhelyezve, akikkel
pillanatok alatt össze haverkodtunk. Mikor megtudták, hogy mi a régi szolgálati
helyünkön kopasznak minősülünk, eldöntötték, hogy minket meg kell műteni, ki
kell belőlünk operálni a sípot. Katonai szlogen szerint a kopaszoknak a sok
hajtástól, sípolt a mellük.
Persze hogy ez ellen tiltakoztunk, de hát végül
hatan engem is lebirkóztak az ágyra, levetkőztettek félmeztelenre, majd
természetesen jött az érzéstelenítés, a híres kanalazás.
Ez abból állt, hogy kanállal hülyére verték a
hasam, ami piszkosul fájt és először bepirosodott majd hetekig csúnya kék
véraláfutás maradt a helyén.
Ezt követően különböző színű vegytintás
filctollal egy szilveszteri dudát rajzoltak a mellkasomra, és tele firkáltak
műtéti heg, varrat nyomaival. Ezt mindenkin végrehajtották mi pedig marha
nagyokat röhögtünk. Nem tudom milyen filctoll volt, de hiába mostuk, csak
nagyon sokára kopott le, így amikor haza mentem még Éva a barátnőm is visított
a nevetéstől.
Jó hely volt, és mivel mi vezényeltek voltunk,
nem tartoztunk bele a hadra foghatók létszámába, így minden hétvégén péntek
délutántól hétfő reggel 06.00 óráig otthon lehettünk.
Nagyon komoly kiképzést kaptunk. Két hétig csak
tanteremben ültünk és különböző hadi technikákkal, azok felépítésével,
motorjaival, kezeléséről kaptunk előadásokat. A tanultakból vizsgát is kellett
tennünk és csak ezután mentünk le a telephelyre, ahol még csak a szárazon
ismerkedtünk meg a hajóval, és a modern pontonokkal, hídvető gépekkel.
Mi a híres orosz technika a MBK.-130-as kishajó
vezetéséből és az azzal történő pontonos hídépítésből, kompozásból kaptunk
kiképzést.
Ez egy olyan erőgép volt, ami két keréken állt,
azzal tudták vontatni. Egy nagy ZIL. típusú tehergépkocsi mögé felkötötték,
azzal lementek a vízpartra, a hajó két kezelője kiékelte a kerekeket, majd
leakasztották a kocsiról. A kocsi megfordult és orral állt vissza szemben a
hajó orrával, majd betolta a gépet a vízbe. Mi hajó kezelők ekkor már benn
voltunk a testben és ahogy a vízbe értünk a két kereket felcsörlőztük a hajó
oldalához és már indítottuk is a motort és már mehetett is a hajó. Ezt nagyon
sokszor elgyakoroltatták velünk, hisz a seregben mindent színt időre kellett
megcsinálni. A vízrététel szintideje 4 perc volt attól számítva amikor a kocsi
megállt a vízparton. Nekem és a társamnak sikerült a legjobb időt elérnünk mely
3,5 perc volt.
Egy híd megépítésére 60 perces szintidő állt
rendelkezésünkre. Az Ercsi srácok azt 55 perc alatt megépítették.
Nagyon élveztem, hogy egész nap kinn voltunk a
vízen, még annak ellenére is hogy bizony november első napjaiban már hideg
volt, néha sűrű köd is leereszkedett. Külön élmény volt, hogy a déli meleg
kaját kihozták nekünk és azt ott csajkából ettük meg. Persze minden étkezés
után azokat el kellett mosni. Na megtanultam miként lehet a jó zsíros edényt a
Duna vizével és annak apró sóderszemcséjével elmosni. Jól sikerült, mert utána
napokig recsegett ropogott a fogam alatt a kaja.
Esténként a körlet szenes kályhájának tetején
kenyeret pirítottunk és finom liba zsírral megkenve, hozzá hagymát vágva
királyi kaját ettünk. Igen ám de a jó kaja kívánta a piát is. A helyi
kiskatonák tudtak a faluban egy közeli házat ahol bort mértek ki.
A körletünk közel volt a hátsó kerítéshez, ahol
csak egy gyalogos őr teljesített szolgálatot. Vele megbeszéltük, hogy nézzen
már félre egy kicsit és mi már a „palánk parancsnokságon keresztül meg is
dobbantottunk.
Lefordítva a kerítésen átmászva megszöktünk.
Sötétben gyorsan eljutottunk a házig, ahol már
rendesen állt a bál. Amerre csak szétnéztem, mindenütt katonák voltak, az
udvaron a szobában a konyhában, a pincében szerintem még a padláson is.
Rengetegen voltunk, szerintem a spájzban még az oroszok is ott voltak. A háziak
nem győztek minket kiszolgálni. Hárman voltunk és gyorsan bevertünk egy lityi
fehér bort, ami igen szar ízű volt.
Kicsit gázolajos, kicsit savanyú, kicsit
zavaros, de a „ miénk „
Mondjuk fillérekért adták azt a moslék lőrét, de
nekünk akkor mindegy volt, csak üssön.
Vettünk még 5 litert a benti srácoknak, majd
szépen vissza osontunk a kerítésig, halk füttyszóval jeleztük az őrnek, hogy mi
vagyunk azok és nem az ellen. Jött a vissza fütty és már be is másztunk.
Felérve a körletbe körbe adtuk a demizsont, de mindenki csak savanyú pofát
vágott. Véletlenül a szoba kövére kiloccsant egy kicsi a borocskából, hát
rendesen pezsegni kezdett és fehérre marta azt. El lehet képzelni milyen
minőség volt ha 5 liter bort egy egész század katona nem bírt meginni.
Az ottani század parancsnoknak is tetszett a
ténykedésem, mert az utolsó napokban behivatott magához és közölte velem, hogy
örülne ha az Ő katonája lennék, mit szólnék hozzá ha áthelyeztetne. Én
megköszöntem a bizalmát és őszintén elmondtam, hogy most helyeztek át
Szolnokra, ahol nagyon jól éreztem magam, ott is már nagyon várnak, meg sajnos
Ercsi nagyon messze van a lakásomtól , nehéz lenne a hazajárás. Megértette
indokaimat és barátságosan elköszönt tőlem.
Hamar elröpült az Ercsiben töltött idő és már
vártam, hogy vissza érkezzek a szeretett laktanyába Szolnokra.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése