Versényi Miklós írása.
Egy alkalommal az esti vacsora után hagytak egy kis pihenőt
nekünk, melyet kihasználva a klubszobában éppen levelet írtam feleségemnek
Évának, akinek akkor még csak udvaroltam.
Az öreg katonák nagy hanggal biliárdoztak majd az egyik öreg
honvéd oda lépett hozzám és egy üres vizes kancsót tett le elém és közölte,
hogy az öreg halak megszomjaztak és a kopasz hozzon vizet. Ránéztem és
közöltem, hogy ha szomjasak vagytok, hozzatok magatoknak inni valót senkinek
nem vagyok a csicskája. Csúnyán nézett rám, majd vissza menve a társaihoz felém
mutogatva fenyegetett, hogy „erre még nagyon rá fogsz baszni kopasz”.
Mivel már két hónap is eltelt, kicsit konszolidálódtak a
dolgok és már azért sem szóltak ha takarodó előtt csak úgy ruhástól rádőltünk
az ágyra.
Épp így pihentettem zsenge testemet, amikor bejött a
körletbe a szomjas öreg katona és amint meglátta, hogy az oldalamon fekszem az
ágyon, rám kiáltott „ nézd már a szarfaszú kopaszt még az ágyon fekszik a kurva
anyját”, majd hanyatt dobta magát az ágyán, ami pont velem szemben volt.
Megint jött a vörös
köd, felpattantam az ágyról és megindultam a srác ágya felé, aki ismer az
tudja, hogy ez nem jelentett szerencsés napot a pasasnak. A szobában bent volt
mindenki az öregek a tisztesek és ekkor síri csend lett, szinte megfagyott a
levegő. Oda léptem az ágyhoz egy kézzel megfogtam a srác nadrágszíját elől,
annál fogva felemeltem és ledobtam az ágy mellé a földre és közöltem vele csak
úgy vidékiesen „ na ide figyelj Te kis köcsög civilben három ilyen majmot ettem
meg reggelire, ha még egyszer anyámat a szádra veszed az nap szartál utoljára.
„
Vártam a többi öreg reakcióját, de síri csend volt, csak
néhányuk szája szélén jelent meg egy kicsi mosoly. A szomjas szarházi pedig
meghunyászkodva vissza feküdt az ágyára egy szót sem mert szólni.
Szépen elaludtam, de nem sokáig mert arra ébredtem, hogy a
rajparancsnokom Hulitka tizedes rázza a
vállam, majd közli velem hogy menjek be a klubba. Na gondoltam, hogy az öregek
most összefognak és jól elvernek. Felkészültem mindenre, úgy voltam vele, hogy
küzdök, mint Dugovics Titusz amíg bírom és legalább kettőt magammal viszek a
halálba.
Kicsit megilletődve nyitottam be az ajtón és ott találtam az
összes tisztest, akik egy asztal köré ültek, melyen rengeteg hazai kaja volt és
üvegben pálinka, valamint több üvegben bor. Gyere Miklós ülj csak le jött a
felszólítás. Figyeltem, hogy hol lehet itt a csel, hisz nevemen szólítottak, le
is tegeztek és még le is akarnak ültetni. Óvatosan közelítettem az asztalhoz és
vártam a támadást, de amikor a kezembe adták a pálinkás üveget, akkor
megnyugodtam és éreztem, hogy megérkeztem a tiszti klubba. Becsületesen
meghúztam a pálinkás üveget, majd kínálás után ettem egy jó kis haza kolbászt,
rántott husival.
Elmondták, hogy már a bevonulás óta figyelnek engem és látják,
hogy nem vagyok egy elveszett gyerek, de az esti produkcióm nagyon tetszett
nekik. Örültek, hogy valaki helyre tette a srácot, mert hiába együtt húztak
vele surranót, de utálják, mert egy szemét, nagypofájú lusta ember aki miatt
kopasz korukban sokat szívtak.
Közölték, ha más nincs jelen akkor nyugodtan tegezzem őket,
de a többiek előtt marad a három lépés távolság és a magázás.
Nagyon örültem, úgy éreztem, hogy bár kopasz vagyok de
befogadtak.
Volt két öreg akik szinte egymást váltva voltak ügyeletes
szolgálatban, ők rendelték el a takarítást és hát ahogy szokás ugráltattak
minket. Na gondoltam még ezt a két ürgét kéne helyre tenni és akkor tiszta
arany életem lenne.
Az egyik ráadásul Tiszagyulaházi lakos volt és a Tiszai
Vegyi Kombinátban dolgozott, tehát mondhatnám azt is hogy földi. Na ez is
szívatott rendesen, élvezte amikor levelem jött és le kellett nyomni a
fekvőtámaszokat a levélért cserébe, és rendszeresen a budit mosatta velem.
Az egyik este a krapek ismét beosztott a WC. takarítására.
Szépen egyedül kisavaztam a kagylókat, sikáló kefével lesúroltam a fa ülőkéket,
lemostam a falakat végül felmostam a követ, majd jelentettem, hogy készen
vagyok. Bejött az okos kolbász, szét sem nézett, azonnal utasított, hogy
kezdjem el előröl. Szó nélkül megcsináltam újra, tényleg minden ragyogott, az
ülőkéről enni lehetett volna. Már rég takarodó volt, de csak engem dolgoztatott
tovább. Bejött a mellék helységbe és kaján vigyorral közölte, hogy még most
sincs megelégedve a tisztasággal.
Tudjátok vörös köd, szétnéztem nem volt ott senki, elkaptam
az ürge nyakán a ruhát benyomtam a budiba ott feltoltam a falra és szépen
elmondtam neki, hogy ha még egyszer megpróbál szívatni akkor arra készüljön
fel, hogy ha leszerel a lábát a város határába sem teheti be, mert a haverokkal
nagyon meg fogom veretni, én pedig ha haza mentem meg fogom keresni.
Láttam, hogy nagyon berosált, dadogva kért elnézést és
megígérte, hogy többet nem fog kicseszni velem. Újabb gond került le a
vállamról.
A másik ügyeletes egy nagyképű pesti srác volt, akin
látszott hogy marhára élvezi ha parancsolgathat ugráltathat másokat ha
uralkodik mások felett. Vártam a pillanatot, hogy mikor tudom valamivel
megfogni.
Egyik nap nagy balhé volt, mert a társam szekrényéből
ellopták a pénztárcáját. A katonaságnál nagyon komoly bűn a bajtársi lopás,
egész nap az elhárító tiszt ott nyomozott, jegyzőkönyveket vett fel, de nem
járt eredménnyel. Ekkor is a Budapesti gyerek volt az ügyeletes, aki szokásához
híven engem a folyosó felmosására utasított. Tudtam, hogy ez legalább két
fókázást jelent, de csak mosolyogtam és csináltam a dolgokat. A második
eresztésnél még fütyültem is vidáman.
Nem vette észre, hogy az ügyeleti pulthoz értem, mert benn
volt a parancsnoki szobába. Ahogy az nyitott ajtóig jutottam, hirtelen
megdöbbent és zavartan bedobott egy pénztárcát az iroda szőnyegjére. Ekkor
tudtam, hogy Ő volt aki ellopta a társam pénzét. Nem szóltam semmit végeztem
tovább a dolgom, szerintem nem volt biztos abban hogy láttam e a mozdulatát.
Vigyorogva jött oda hozzám és utasított, hogy a lépcsőt is
mossam fel. Én vissza mosolyogva indultam és kezdtem a munkát, amikor közölte,
hogy nem csak egyszerűen előre haladva mossam, hanem háttal felfelé, úgy hogy
le kellett nyúlnom mindig egy fokkal lejjebb. Majd be szartam olyan nehéz volt,
de közben hangosan dúdolva többször rá mosolyogva csináltam. Láttam, hogy
nagyon dagad a feje és rám szólt, hogy kopasz nagyon jó kedve van, de majd én
elveszem, na kezdje csak ellőről.
Na itt jött el az én pillanatom, elé léptem és mosolyogva
közöltem vele, hogy ha én másnap megjelentem a pénztárcás trükkjét, még akkor
is ülni fog amikor én már rég leszereltem.
Láttam a buráján, hogy ez övön aluli ütés volt neki. Nem
szólt egy szót sem, csak mondta, hogy jól van menjek és feküdjek le.
Másnap persze hogy nem jelentettem senkinek, de ettől kezdve
ez a bunkó sem szívatott.
Innentől már kezdtem is élvezni egy kicsit a dolgokat, ami
feladatot kaptam szó nélkül végrehajtottam, de megszűnt a felesleges
ugráltatás, kiszúrás.
Kiképzést kaptam a mezőgazdasági munkából is, én aki a mai
napig nem tudom megkülönböztetni a libát a kacsától, a gazt a nemes növénytől.
Szegény anyósom egyszer kért meg hogy a kiskertben kapáljak, de már az első sor
után kivette a kezemből a szerszámot, mert minden ami zöld volt én kivertem.
Egyik hajnalban épp hogy kezdett világosodni, csendben
keltegettek, hogy mivel erős gyerek vagyok mennem kell az ezred saját sertés
telepére, mert disznókat fognak elszállítani és menni kell kocsira felrakni a
jószágokat. Próbáltam jelezni, hogy városi gyerek vagyok, én még közelről sem
láttam disznót, de a válasz egyszerű volt, katona ne magyarázza meg. Parancs
értettem és már öltöztem is. A telepre leérve beléptem egy derék magasságig érő
beton karámba. Kinyitották az ajtót, bentről félelmetes hörgések horkantások
hallatszottak, majd kirontott egy rózsaszínű szörny, mire én rögtön felugrottam
a karám tetejére és onnan néztem a nagy küzdelmet. Valaki elkapta a fülét, egy
hátul a farkát, majd oda vonszolták a kocsihoz. Rám kiáltottak, hogy tegyem a
karom a hasa alá és nyomjuk fel a kocsira. Na ez a technológia már nekem is
tetszett és így gyorsan felpakoltunk vagy 20 db-t. A csata után mentem vissza a
körletbe, de olyan disznószaros volt a zubbonyom ujja, hogy azonnal küldtek a
szolgálat vezetőhöz ruha cserére. Rám is fért, mer már untam azt a csúnya
fekete színű gyakorlót.
Máskor kivittek minket külső körlet, vagyis az udvar rendbe
tételére. Nem nézték ki vagy, nem kérdezték, hogy tudod e csinálni vagy sem,
sorban osztották és adták a kezedbe a szerszámot. Na én megkaptam Dózsa
parasztjainak fegyverét, egy klassz kincstári kaszát a hozzá való fenő kővel és
annak tokjával. Mint a nagyok a tokot feltettem a derekamra és kezemben a
kaszával elindultam a síkra harcolni. Mutatták, hogy melyik árkot kell
lekaszálnom. No most egy árok kaszálás, még a menőknek is komoly harci feladat,
nem olyannak, aki azt sem tudta, hogy kell azt megfogni.
Megálltam az árok tetején és mint a nagyok felállítottam a
kaszát, ráköptem a vasra és a nálam lévő fenő kővel össze vissza húzgálva el
kezdtem azt fenni, ahogy a filmekben láttam. Kezem alatt nagyon szépen pengett
a kasza, hisz a követ nem alul az élnél, hanem fenn a tetején húzgáltam.
Figyeltem mikor néz oda az őrmester és akkor még jobban pengettem. De ezt sokáig
nem tudtam csinálni, így hát egy életem egy halálom nincs mese itt kaszálni
kell. Igen ám, de azt sem tudtam, hogy kell fogni és merre kell csapkodni, mert
én fonákjára fogtam meg a nyelet.
Na mindegy lendítettem, majd suhintottam és egy jól irányzott
csapással rögtön a hegyét bele vágtam a földbe. Ekkor egy mély mentori hang megszólalt mögöttem. Mit csinál
honvéd elvtárs, így el fogja törni a hegyét.
Megfordultam a hang irányába és ekkor eldobtam a kezemből
mindent és két kézzel szalutáltam, hisz nem volt más aki megszólított, mint
maga az ezred parancsnoka. Ekkor már oda is lépett velem szemben én rendesen
ahogy tanították, vigyázzba vertem magam és szabályosan lejelentkeztem. Az
ezredes megkérdezte, hogy mi a feladatom, én azonnal határozottan jelentettem,
hogy kaszálnom kellene, de szerintem ez bal kezes kasza és hát azzal nem igazán
megy. A parancsnok jót nevetett és megkérdezte honnan jöttem és hogy kaszáltam
e már valaha. Jelentettem, hogy városi gyerek vagyok és kaszát csak filmen
láttam.
Mosolyogva elkérte a „ fegyvert”, majd egy pár perces
bemutatót tartott annak helyes használatáról, majd eltávozott. Én a tanultak
szerint próbáltam utánozni a mozdulatot, de a harmadik csapás után megint
pengett a kasza, így azt mielőtt tényleg eltörtem volna, vagy a saját lábamba
bele vágnám, kivették a kezemből. Tudtam, hogy ilyen komoly szakmunkával többet
nem fognak megbízni.
A laktanya közvetlen közelében szőlő ültetvények voltak, így
a fürtök érési idejéről is leckét kaptam.
Egy szép augusztus végi napon kapus szolgálatot láttam el,
mely marha unalmas volt, hisz a falun kívül, közvetlen az Eger felé vezető út
mellett voltunk. Semmit nem lehetett látni, néha elment egy egy gépkocsi és
busz.
A kapuval szemben az út másik oldalán szőlő volt telepítve.
Beesteledett, én meg úgy gondoltam, hogy átlopózom és szedek egy kis friss
gyümölcsöt. Magamhoz vettem egy barna színű katona táskát és azt jól tele
szedtem. A kapus szobában aztán világosban láttuk, hogy kemény és még nagyon
savanyúak a szemek, így hát azt mind ki kellett dobni.
Másnap délelőtt kinn álltam a kapu előtt és jött a gazda,
hogy Ő a parancsnokhoz akar menni, mert egy katona az éjjel lopott a szőlőjéből.
Na rögtön mondtam, hogy ilyen apró cseprő dolgokkal nem lehet zavarni az
ezredes elvtársat, de honnan veszi, hogy katona járt ott. Rögtön hívott, hogy
menjek nézzem meg a nyomokat. Mentem utána és így világosban lehetett látni,
hogy a paraszt az ültetvényt kb. 3 m-s sávban felszántotta és el is
gereblyézte, hogy látni lehessen ha valaki a védősávon behatolt. Szépen ott
volt a ki és befelé vezető lábnyom csapásom. A lábnyomban jól lehetett látni,
hogy az surranótól származik. Mondtam, hogy hát ez nagyon csúnya dolog, de hát
úgy sem lehet megtalálni a cipő gazdáját. A muksó verte a balhét, hogy ha
megnézheti a katonák surranójának talpát, akkor majd Ő felismeri ki volt a
tettes. Nevetve közöltem vele, hogy jöjjön bátyám van itt vagy kétezer katona
nézze végig a bakancsokat. Leesett állal káromkodva távozott.
Egyébként itt hallottam egy mondást, mely szerint azért
olyan savanyú az Abasári bor, mert korán még éretlenül leszedik a szőlőt,
nehogy a szomszéd gazda ellopja.
Abasárra vissza térve, abban az időben nem igazán szerették
a katonákat a faluban. Egyik hétvégén valami bál -féle volt a kultúrházban és
kimenő alkalmával több társammal kissé harmatos állapotban oda benéztünk. A
helyi pasik csúnyán, a csajok megvetően néztek ránk amit nem tudtunk mire vélni,
hisz abban az időben még vidéken szerették és tisztelték a katonákat. Falusi
szokás szerint a lányok anyukájuk kíséretével és felügyeletük mellett szépen
ültek körben a fal mellett és várták, hogy valaki táncba vigye őket. Igen
szemre való menyecskék voltak – bár egy
katonát akkor minden megoldás érdekelt – rögtön be is vetettem magam, hogy
megmutassam miként ropja egy Tiszaújvárosi géppuskalábú Travolta.
Vikszos bajszom úgy állt, mint az öreg bika szarva, ezért
ahogy szokás volt oda léptem az egyik csaj anyjához és megkérdeztem, hogy
elvihetem e egy táncra a lányát. Csúnya nézéssel kikosaraztak, és még további
két alkalommal jártam hasonlóan. Társaimat is elhajtották, mint a legyet amit
nem tudtunk mire vélni.
Fogtunk egy nyelvet, egy helyi srácot akinek még aránylag
forgott a nyelve és a falat is el tudta engedni. Ő mondta el, hogy azért nem
szeretik a faluban a katonákat, mert a Bözsinek vagy nyolcan gyereket
csináltak, de leginkább azért, mert egy évvel korábban a szüreti bálban
tömegverekedés volt természetesen katonai részvétellel. A bunyónak úgy lett
vége, hogy a laktanyából megérkezett egy teherautónyi kiskatona, akik
gumibottal szétvertek mindenkit.
Ezek után nem igazán mentünk a községbe, inkább a Markazi és
a Visontai boros pincéket látogattuk meg néha napján.
Századparancsnokunk Rózsa Sándor őrnagy, aki egy kis
alacsony nagy bajuszú és igen nagyhangú ember volt. Többször fehér kesztyűben
jött be a körletbe, hogy a takarítás minőségét leellenőrizze. Az ellenőrzés nem
sokáig tartott, mert az ajtón belépve felnyúlt és végig húzta az ujjait az
ajtótok tetején és már ordított is, hogy takarítást megkezdeni.
Parancsnokuk, egyébként egy nagyon jólelkű emberséges,
segítőkész, megértő és gondviselő ember volt.
Egy alkalommal amikor a parancsnoki irodában az írnoknak segédkeztem,
szem és fültanúja voltam egy párbeszédnek, mely az őrnagy és egy pár napja oda
áthelyezett öreg honvéd között zajlott le. Ez a srác mint kiderült róla egy
nevelhetetlen, állandóan fenyítés alatt álló trehány katona volt, aki nemrég
jött ki a futkosóról.
A futkosó az egy katonai börtön, büntető
zászlóalj, ami a nevét arról kapta, hogy állítólag az ott lévő katonáknak,
mindent futva kellett csinálniuk. Az ott eltöltött idő nem számított be a
szolgálati időbe.
Berendelte az irodába a srácot és atyáskodó
hangon a következőket mondta neki.
„ Honvéd elvtárs elolvastam a maga előéletére
vonatkozó dicsérő-fenyítő lapját és hát látom, hogy magával igen sok probléma
volt.
A
szolgálatból már csak pár napja van hátra, arra kérem, hogy ezen idő alatt amíg
itt a századnál tartózkodik húzza meg magát, ne csináljon hülyeségeket és akkor
nem lesz problémánk, nem akasztjuk össze a bajuszunkat.
Majd mosolyogva folytatta, egyébként Rózsa
Sándornak őrnagy vagyok.”
A katona vigyorogni kezdett, majd megszólalt „
hát ha maga a Rózsa Sándor, akkor én meg a Hófehérke és a hét törpe vagyok.”
Majdnem kitört belőlem a röhögés, amikor
hirtelen az őrnagy üvöltése zökkentett vissza a mesevilágból. „ Takarodjon
innen, nem is akarom látni magát, három nap fogda elöljáró megsértése miatt.”
A srác csak nevetett, össze szedte a cuccait és
ment le a fogdába. Hát tényleg voltak őrült fazonok a seregben.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése