Álmodtam, vagy tényleg HKSZ?

Ez a történet 1980. 03. 22.-re vezet vissza bennünket. 

Gyönyörű szép tavaszi napsütésre ébredtünk az AEGÜ. „nyájas” üvöltésére..

-          Jó reggelt elvtársak ébresztő fel!!!

-          A reggeli torna öltözete, piros szegélyű atlétatrikó, gyakorló nadrág, bakancs.

Egyből tudta mindenki, hogy bizonyára jó idő lehet, legalább is a hőmérséklet +5 C° felett kell lennie, mert akkor volt ez az öltözék.

Rajparancsnokaink erősen noszogattak bennünket, de azért gyorsan felöltöztünk, és irány lefelé reggeli torna. Ha jól emlékszem a bemelegítés után 400m-200m futás járás volt a reggeli torna anyaga. Mindenki alig várta, hogy elhangozzék a háromszoros – váljék- üvöltés ugyanis ezt kellett a reggeli tornavezető – egészségükre elvtársak – ra válaszolni. Föl gyorsan a körletbe, takarítás, majd rajszemle után jött a reggeli, azaz jött volna, de megszólalt a riadó csengő, és reggeli helyett málhazsák ki, és futás a fegyverszoba, és fegyvert felvenni.

Mélységes sajnálatomra, Én még géppuskás is voltam, a 2 számú támponton, a Nagy tizedessel együtt. De mind egy felvettem az AMD-met, és a PKMSZ géppuskát is szerencsére jött a tizedes és Ő hozta a rakaszokat. Futásba ki rohantunk a tüzelő állásba, kb a 10 percben már kinn voltunk, gyorsan leponyváztuk az Indító állványt a rakétával együtt, mert télen, a 4-es állványon volt a rakéta. Beszóltunk az OP-nak, hogy elértük az első fokot.

Még itt – ott hófoltok tarkították a Cserépfalui tájat, de kellemes melegen legyezte arcunkat a napsugár. Érezhetően meleg volt.

Mivel nem kaptunk parancsot az OS-10 –es csatlakoztatásra, így összehajtottuk a ponyvákat kitettük a tüzelőállásból, és ketten lementünk a szakaszfedezékbe, hogy telepítsük az MK-67 mentesítő készleteket. A másik raj közben felrakta a 3 számú indító állványra a rakétát, vagyis kiegészítettek 6-ra. Lent a fedezékbe előkészítettük az „O” anyagtöltéshez a felszereléseket, és az MK-kal elindultunk az indító állványhoz. Komótosan szépen kitelepítgettük az MK-kat. Mivel nem volt harci cselekmény ezért a felérkező századparancsnok az eligazítás után kijött a többi parancsnokkal, és rakéta rátöltés gyakorlás lesz mondta. Le kelette venni egy állványról a rakétát, és azon gyakoroltunk már vagy 2 órája, mikor megszólal a sziréna, ha jól emlékszem 2 hosszú egy rövid volt a jelzés a laktanya védelmi riadó elrendelésére.

Nos az érintettek, Nagy tizedes és jómagam kértünk engedélyt eltávozni, és futás géppuskával irány a P-12 mellé. Ott volt kijelölve a 2 sz támpont, tüzelő állást foglaltunk géppuska felállítva rakasz benne, és vártuk az „ellenséget”. Láttuk amint kb. 20 perc elteltével messzebbről valami elöljáró ellenőrizte a támpont megszállását.

A hátunkat nagyon jól melegítette a nap sugara, nagyon kellemes volt, csak ott feküdtünk a hideg földön egy jó ideje, talán olyan 11 óra körül járt az idő, mikor felhangzik a sziréna megint, most 2 rövidet fújtak háromszor, ajjaj ez a VV riadó jele. Egyből belebújtunk a (kotonruhába) csak így hívtuk a VV ruhát, és visszafeküdtünk a géppuska fészekbe. A nap sugarai most még kellemesebbek lettek, a hideg földet sem éreztem annyira, és csak szívtuk be a jó tavaszi levegőt a gázálarc szűrőjén át. most már nem is beszélgettünk, csak néztünk előre………………..

Egyszer csak azt csak azt érzem, valaki rugdossa a lábam, felnézek…..  öltözz gyorsan le, üvölti a tizedes, aki éppen rángatja le magáról a VV köpenyt, nézek szét a P-12 –es kezelők ott vigyorognak, és mondják,

-          Na! Ti szépen átaludtátok a HKSZ-t

-          Mennyi az idő ? -kérdezi a tizedesem az egyik kezelőtől.

-          Három negyed kettő feleli a katona.

-          Basszus húzzunk bele mindjárt ebéd (ebéd 14 órakor volt) nehogy már erről is lemaradjunk-, mondja a tizedes.

Mit mondjak nagyon gyorsan belehúztunk, mert 2 óra előtt 5 perccel a fegyverszoba előtt álltunk és nem értették, hogy miért nincs meg a géppuska, meg 2 db géppisztoly. Minden HKSZ, vagy bármilyen fegyvermozgás után átszámolták a fegyvereket. A századparancsnok meglátott bennünket elkezdte…

-          Hol a francba voltak tizedes, már 40 perce vége van a harckészültségnek, nem tudtuk elképzelni, hol van a géppuska és 2 db géppisztoly. Miért késtek?

-          Jelentem, rebegte a tizedes a géppuskával volt egy kis baj beszorult és csak nagyon nehezen tudtuk a szétszerelni.

-          Jól van, máskor hozzák be úgy és majd itt szétszerelik, értette?

-          Igen értetem, válaszolta a tizedes.

-          Menjenek ebédelni, el van rakatva az ebédjük! küldött el bennünket a századparancsnok.

Elindultunk az étkezdébe és Nagy tizedes csak ennyit mondott..

-          Te basszus ezt jól megúsztuk! De olyan jót aludtam….! –mondta majd nevetett egyet és Te?- kérdezte

-          Én is nagyon jót aludtam válaszoltam

Elmentünk az étkezdébe és a nagy harcra való tekintettel jól bekajáltunk!! Ilyen harckészültségem soha többet nem volt.

Bajtársi találkozó !

Kedves Olvasó !!

Az MN 4565 oldal BAJTÁRSI TALÁLKOZÓT szervez 2014. Szeptember 26.-án, 12,00 ra Cserépfalu Kossuth ut.3.sz. "A" épület előtti találkozóval.

Kérek mindenkit, aki olvassa, az ismeretségi körében terjessze!!

Minden Cserépfaluban szolgált katona,(HT és sor) és polgári jelentkezhet  ITT emailban, - kapcsolat menüpontban-!

Bővebb felvilágosítás a jelentkezők számára emailban, illetve telefonon!

Várom jelentkezéseteket !!!

Akadálypálya

Valójában az első rövid eltáv után, kezdődött el a valódi katonai életre nevelésünk! Az első kedden ( 3000m reggeli torna napok, kedd,és péntek volt. ) 3000m futás időre, már megint, minden bajom volt, mint írtam régebben nagyon utáltam futni, most is utálok. De akkor muszáj volt, mert bizony a sok rajparancsnok, pontosabban, aki nem akart aznap sunnyogni ott lihegett a sarkunkban és üvöltötte.

- fusson kopasz!

-          - Ha nem fut, biztos nem megy haza egy jó darabig!!

Ez némileg ösztönzően hatott mindenkire, de az embernek van egy véglete, attól nem tud többet. Tehát az erőmet mindent beleadva futottam az (nem az életemért, de majdnem) az el távomért. Nagy nehezen le futottam kb.20 perc alatt, (tehát a debreceni időmhöz képest már jobb voltam) és az egészségükre, elvtársakra éppen odaértem, csak az halottam amint az egész csapata üvölti.

-          -  Váljék, Váljék,Váljék !!!!!

Csodálatos volt! Na, nem az üvöltés, hanem az, hogy végre megállhattam!

Ez után megtisztálkodtunk, borotválkoztunk, természetesen hideg vízben, mert az edzi meg a férfit.

Ezután rajszemle, reggeli, majd 7,40 kor eligazítás az alakuló téren, ekkora már feljöttek a parancsnokok is. Az Én parancsnokom Karap Imre őrmester volt, és amikor vége lett a sorakozónak, a vigyázz menet után a század megállt a körlet előtt, egyszer csak azt mondja, az őrmester elvtárs.

-         -   2. szakasznak 3000m időre, felmérem a szakaszt.

Próbáltuk mondani,.

-          - De őrmester elvtárs, ma reggel volt időre 3000m futás!!

De ettől nem volt meghatódva, és szakasz kötelékben ismét futás indulj volt, neki annak a ronda 3000m-nek! Nagy nehezen megint sikerült leküzdeni ezt a rengeteg méter. Mikor végeztünk, szerelvényt igazíts, volt, majd sorakozó és irány kifelé a tüzelőállásba, rátöltést gyakorolni.

Végeredménybe most történt meg a beosztásba helyezésünk, mert ki milyen testes, magas, illetve erő alapján adták a beosztásokat, természetesen amilyen kellett. A legerősebb lett egyes kezelő, a legkövérebb a 3-as kezelő a közte lévő, mint Én is maradtunk 2 es kezelők.  Egész nap azt magyarázták az öregebbek, hogyan kell rátölteni, elmondták a fortélyokat, amivel időt lehet megtakarítani, mert a normaidő az normaidő volt!!  Rátöltés 80mp. és az elég kevés idő egy rakéta állványra helyezéséhez. De meg lehet csinálni sokkal rövidebb idő alatt is, ha jól emlékszem a csúcs rátöltés, amíg az alegységnél voltam 45mp, volt most nem emlékszem pontosan, vagy a Csordás honvéd, vagy a Csáky honvéd volt az, de utóbbi az nagyon büszke volt arra, hogy Ő az ezred legjobb egyes kezelője!

De maradjunk az akadálypályánál.

Tehát egész nap rátöltés gyakorlás volt, 14,00kor ebéd, 14,20-igutánna volt egy kis időnk, el lehetett menni szénért fáért, be lehetett gyújtani. Olyan három óra körül a rajparancsnokaink összetrombitáltak bennünket, és irány az akadálypálya. Mit ne mondjak az valami élvezet volt! De nekem legalább sokkal jobb volt, mint a 3000m, mert itt csak 2,30mp-ig szenvedtél, vagy ha kripli voltál, akkor 3 percig, utána már nem mértek időt, mert, ahogy mondták minek!  A legelső akadályelem a képen is látható csodálatos ugróasztal volt, aminek a tetejéről kellett rúddal leugrani, (kb. öt métert repültél) az asztal előtt autógumik, és szögesdrót volt összehajtva azon át kellet lendülni, mert ha nem akkor mehettél a gyenguszra. Természetesen a fejedet a földre érkezés pillanatában előre kellett hajtani, mert ha ezt nem tetted, akkor úgy vágott kupán (a tarkódon) a géppisztoly, hogy ismét csak a gyenguszra kellet menni (mert szétnyílt a tarkód), Jantek dokihoz!

Felsorakoztunk, és nem akartam előre állni, de nem volt szerencsém, bizonyára kedvenc rajparancsnokom észrevette, hogy hátra akarok sunnyogni, és ezt egyből szóvá is tette.

-          - Na, jöjjön csak ide előre fiam!!

Elmondta, hogy mit kell csinálni, és már vezényelt is!

   - futás!

-       

Nem volt mit tenni, megindultam, és a 110m –en súlyba helyezett fegyverrel, és közben csak azt mondtam magamnak, leugrassz, akármi lesz is! Ez a táv nagyon rövidnek bizonyult, ahogy ráfordultam az akadálypályára, és hátra vettem a fegyvert, majd felszaladtam a gerendán , elkaptam a rudat (na, eddig minden flottul ment ahogy az le van írva, de itt aztán meglátva a szörnyű mélységet és a szögesdrótot) egyből volt, olyan fékezés, hogy azt nem lehet leírni, talán még füstölt is a bakancsom. Az Én rajparancsnokom csak kiabál, ugorjon, ugorjon, de nem, nem és nem! Mintha a lábam a földbe gyökerezett volna, úgy megálltam ott az asztal tetején. És akkor jött a varázsszó, ugorjon b@ssza meg, mert ha nem akkor ebben az évben se megy haza!! Na, ez hatott.

Nem volt mit tenni, azt mondtam magamnak, ha kórházba kerülök, akkor is leugrom! És úgy is lett vettem egy mély levegőt hátra léptem, és elrugaszkodtam a rúddal, repültem, és abban a pár másodpercben rájöttem nem is olyan rossz ez, elkezdtem élvezni a repülést, de már akkor be is csapódtam a homokba (ami persze meg volt fagyva), a fejem előre lendült nagy szerencsémre, mert másképpen szétcsapja a tarkómat a géppisztoly. Átvillant az agyamon ez sikerült, és már, mint a rugó pattantam fel és rohantam tovább. Nem mérték az időnket, most senkiét, de hónapok múltával a legjobb időm 2perc 28másodperc volt. Érdekes módon az akadálypályát sokkal jobban szerettem, mint a 3000m-es futást. A 3000m-en soha nem tudtam megfutni a kiváló időt a legjobb időm 13,02 másodperc volt. 

Ez az Én nagy történetem az akadálypályával.

Az első cserépi rövid eltáv.

Pénteki napon 1980.02.01.- én érkeztünk meg és a fárasztó nap után mély álomba szenderültem, mint írtam az előző történetemben. Reggel ébresztő és a kötelező napirendi pontok után ért bennünket meglepetés. Az ÜTI Szabó Károly alhadnagy, feljött a körletbe,(miután leadta a szolgálatot) és felsorakoztatott bennünket a folyosón és eligazította csapatunkat.

-          figyeljenek ide!

-          most délelőtt a körletet rendbe rakják, és 12,00-tól mindenki kap egy bizalmi eltávozást. Vasárnap 22,00 óráig.

Gondolom, nem kell mondanom, hogy mindenki majd kiugrott a bőréből, az idő csiga lábakon vánszorgott. Egy óra alatt talán százszor is megnéztük az óránkat, miközben Gomány őrvetető elvtárs útmutatás szerint, meg tanultunk takarítani, mert annak is van technológiája.

Méghozzá a következő, ha nem írtam volna még le, de azt hiszem az éjszakai sakkparti, írásomban megosztottam az olvasóval-e technológiai leírást. De ezt nem árt ismét a teljesség kedvéért leírni.

1. A körlet felseprése, úgy hogy az ágyakat ki kellet emelni, majd visszarakni a falhoz. ( ha volt rajta valaki, akkor azzal együtt, és közben hallgatni az „öreg” morgását)
2. A körlet portalanítása, az előbb leírt módon.
3. A körlet felmosása a rendrakás zárásaként ugyancsak az előbb leírt módon.
4. Jelentés az elöljárónak (szobaparancsnok, helyettese, vagy aki a legmagasabb rendfokozatú volt a hálóban) Szakaszvezető elvtárs, XY honvéd jelentem a körlet takarítását befejeztük!

Ezek után az elöljáró leellenőrizte a tisztaságot, és ha rendben volt, vagyis az ízlésének megfelelt akkor mehettünk a dolgunkra, ha nem akkor tovább kellett takarítani, de a sorrend szigorú betartásával.

De most mindenki nagy örömmel és kéjes vigyorral az ajkán dolgozott, most senkit nem érdekelt, hogy háromszor kell kiszedni az öregebb bakával az ágyat, (mert húzni nem lehetet  csak emelni) és az sem hogy morogtak, mert megmozdult az ágya.

Talán már egy „hónapja” takarítottunk, legalább is nekem annyinak tűnt ez a szombat délelőtt, egyszer csak végeztünk, a takarítással, legalább is a szoba Pk. megelégedett a renddel.

-          Menjenek, mosakodjanak meg öltözzenek kimenő ruhába, és ha készen vannak, sorakozzanak a folyosón.

Meg is fogadtuk a tanácsát mindenki azonnal rohant a mosdóba, nagyon gyors mosdás, futás vissza és öltözés, majd sorakozó a folyosón, ahol is végre megkaptuk a várva várt könyvet. Mindenki megnézte, hogy meddig szól a könyv és alá van-e írva, az engedélyező által. Irány az AEGÜ asztalhoz ahol be lettünk írva ez előjegyzésbe, és az AEGÜ parancsára a körlet előtt sorakoztunk raj alakzatba, és végre elindultunk, az ÜTI felé, a KAPU felé, a szívem majd kiugrott, hogy végre nem sokára magamhoz ölelhetem szeretteimet. Odaértünk a kapuhoz, nem tudom biztosan, de azt hiszem, a Balog Rudolf zászlós elvtárs volt az ÜTI (nagyon megszerettem később, mert mint kiderült, nagyon rendes ember volt) és nagyon komolyan, feltette az első embernek azt hiszem a Bányai volt az első, jelentse fiam a katona kötelmei első pontját!! Mindenki kővé dermedt, egy pillanatra, úr Isten, ha ezt most kell megtanulni, (9 pontból állt) akkor soha nem megyünk haza!! Pár pillanat múlva mikor látta a „sóbálvány” katonákat, elmosolyogta magát, és csak ennyit mondott.

-          Hagyja fiam, menjenek, érezzék jól magukat, és pontosan visszajönni!

Na, ez volt Rudi bácsi, mert csak így hívtuk egymás között!! Nagyon gyorsan mindenki kirohant a kapun. És irány a kőbányatető, az idősebbek elmondták, hogy lehet hamar lejutni Bogácsra, ahonnan sokkal több busz megy Mezőkövesdre!
Gyönyörű szép helyen mentünk le a buszig, akarom mondani a pincékig, ahol is (szerintem azon a vidéken szerették a katonákat) nem lehetett úgy elmenni egy pince előtt (ha kint volt a gazda) hogy meg ne kóstold a borát!!

-          Gyere csak katona! Kóstold meg a boromat!!

-          De nem akarok, mert mindjárt megy, a buszom oda sietek !!

-          Meg akarsz sérteni, katona!! Nem ízlik a borom…. stb

-          De még meg sem kóstoltam!

-          Akkor gyere, kóstold meg katona!!

Ilyen szíves invitálásnak nem lehet nemet mondani, hiszen senki nem akar megsérteni senkit!! Egy- két pohárral mindig lecsúszott!! Na de a lényeg, sietett mindenki haza, hiszen mindenki szerette volna már látni másfél hónap után a szeretteit!!

Hamar eljött a vasárnap este, amikor is indulni kellett vissza a laktanyába. Ha az emlékezetem nem csal a busz 20óra 20perckor indult Cserépfaluba a mezőkövesdi állomásról.

Sok katona várta a buszt természetesen mind idősebbek, mint a mi csapatunk. Néhányan kapatosan szálltak fel a buszra, és ahogy elindult, elkezdődött a nóta, mintha valaki vezényelt volna.

Még a mai napig is a fülembe cseng a nóta szövege…….

A cserépi laktanyára rá szállott a gólya,

Vizet hozott a szájába kopaszok számára.

Mossatok kopaszok, mert kopaszok vagytok,

Azt csak a jó Isten tudja, mikor szabadultok!

És akkor jöttek a kérdések, hány napja van még fiam? A válasz…. , (persze minket kérdeztek ) 615 akkor aztán megint elkezdődött a nóta! Természetesen más is volt a repertoárba, de azért ez volt a sláger. Így aztán alig vártuk, hogy visszaérkezzünk a laktanyába. De legalább is leszálljunk a buszról.

Kálmán bácsi a buszos megállt a bekötő útnál, Ő is örült, hogy megszabadult ettől a harsány csapattól, gondolom a civilek meg főként.

A bekötő úttól a laktanya kb.2.5 Km-re volt, és a nóta még ott sem fogyott ki. Lassan ahogy közeledtünk a kapuhoz egyre halkabb lett a társaság.

 Az ÜTI ellenőrzése után felmentünk a körletbe, és mindenki egy ágyra kitette azt, amit hozott otthonról azoknak, akik nem tudtak ezen a héten haza menni.

Azok, mint az éhes hiénák vetették magukat az otthonira, és kb. 15 perc alatt minden eltűnt az ágyról. Természetesen a szekrénybe gyors pakolás után szunya, mert holnap aztán kezdődik az igazi katonai életre nevelés!

Lefeküdtem, gondolatban, még a kislányomat megsimogattam és egy jó éjt-puszit nyomtam a buksijára, hiszen pont ezen a napon volt egy éves.

Lassan a könnyeimmel küszködve, elnyomott az álom. Álmomban otthon jártam, és játszottam a kislányommal, a kedvesem pedig jó ebédet főzött, nagyon szép álom volt!

Sziasztok !!! 

Új Év új történetek !!! Már nem kell sokáig várni az új történetekre !!!!