Az alapkiképzés hónapjai…

     

Ebben az írásomban egy kicsit sűrítve 3 hónap történéseit mesélem el.

     Kezdődjön hát a történet.

     Kutya rossz kedvem volt, távol voltak a szeretteim, nekem pedig állandóan, alakzatban kellett mennem, nem oda mentem ahová akartam, futnom kellet, amit nagyon gyűlöltem. Soha nem futottam egész életemben, még a villamos után sem futottam, majd jön a másik mondtam! Most pedig az állandó alakizás, futás torna meg sok ilyen hülyeség! Nem nagyon tetszett nekem ez az egész katonásdi de, talán azért mert minden reggel csak ezt lehetet hallani a folyosón, 1997, novemberében, ..

- Jó reggelt elvtársak ébresztő fel!

- a reggeli torna öltözéke, piros szegélyű atlétatrikó, gyakorló nadrág, és gyakorló bakancs.

     Aki már ébredt november hajnalban, és ki is ment az ég alá az tudja, milyen zimankós idők vannak már akkor, vagyis nem egy trikós reggelek vannak novemberben. De nekünk így kellet ki sasszéznunk a novemberi hidegben. Természetesen a kiképző rajparancsnok nem abban az öltözetben volt, -szabálytalanul-, de ez minket akkor nem vígasztalt. Történt egy napon hogy nagyon szakadt a havas eső azt hiszem egy decemberi napon,- amikor természetesen az öltözet az ugyan az volt, mint amit az előbb leírtam, - a kiképző megint abban a jó meleg öltözéket viselte.

     A kantinosunk, -a kantint közülünk vette át egy katona- mondta a kiképző rajparancsnoknak, ugyan menjünk már egy kicsit félre valamelyik eresz alá, ahol nem ázik a csapat. A kiképzőnek ez nem nagyon tetszett és rögtön szóvá is tette, ok, mondta.

- Futás! hogy ne fázzanak meg, mondta, és megindult….

     Mindenkinek követnie kellett, mert az ÜTI, vagy a helyettese mindig ellenőrizte a reggeli tornát, vagy Jaksa őrnagy, aki a Kossuth laktanya testnevelője volt. Tehát futottunk a szakadó havas esőben, mindenkinek elfagyott a bőre, de futottunk. Mikor lefutottuk a 3000m-t és vége lett a reggeli tornának, a fürdőben gyorsan kis hideg víz alá álltunk, hogy felmelegedjünk.

     Ekkor jött a reggeli kávé, ami mindenkinek volt, de a kiképző sport” pityunak” nem, ezt is rögtön szóvá tette, (jelentette a századparancsnoknak, hogy Őt bizony nem szolgálják ki kávéval) de a kantinosunk bebizonyította a századparancsnoknak is, hogy nincs kávé, mert természetesen addig ment a dolog.

     Mondanom sem kell, hogy ezek után, mikor súgtak ennek a bugyuta sport Pityunak, hogy miért is nem volt kávé, azon a reggelen, utána Ő ajánlotta fel reggelenként, hogy hová menjünk el sunnyogni!

     Az ebédek sem voltak egy húsvéti körmenetek.  Az első hét valamelyik napján, ebédkor, hogy bementünk az étkezdébe, - természetesen sorba szakaszonként,- és mikor megkaptuk az ebédet a fém tálcában, és mire a második szakasz leült ebédelni, addig az első szakasz meg ebédelt.

     De történt, hogy leültünk ebédelni, és nagyon forró csontleves volt meg valami azt hiszem egy szelet sült hús krumplival, és a forró levest lassan belapátoltuk, amikor megszólalt a rajparancsnok érdes hangja..

- Egészségükre elvtársak! Föl vonulj ki!

     Néhányan azért kik még hozzá sem kezdtek a másodikhoz – a nagyon forró leves miatt- méltatlankodtunk, hogy ugyan ne mán, még meg sem ebédeltünk.

     Ez nem hatotta meg a rajparancsnokunkat.

- Egészségükre elvtársak! Föl vonulj ki! Ismételte el,
majd mikor látta, hogy ennek semmi hatása, fölrúgta a legközelebbi asztalt, egyből mindenki asztalt bontott és zsebébe süllyesztette, kenyér közzé a húst, vagy amit akart és azonnal ki vonult!

     Ettől a naptól kezdve mindenki megtanulta, hogy először jön a második fogás, majd a leves, ha van rá idő! Az ebédek után természetesen hogy nehogy elhízzon a szakasz, kis vigyázz menet, de legalább 30 perc. Ezek után 4óra 20 perckor parancs kihirdetési foglakozás ahol kihirdették a másnapi parancsot, majd kiosztották a leveleket és a felbontott csomagokat.

     A harmadik héten talán, egy fizikai felmérő testnevelési foglalkozáson, futnunk kellett 3000 m időre a norma idő 13 perc volt, amikor a 28 perc után beestem a célba,-egy nagyon kövér bajtársam futott előttem- Virág zászlós elvtárs megjegyezte

- Fiam ezt magának még nagyon sokat kell gyakorolni….

- Miért mennyi a norma idő? kérdeztem lihegve..

- Kétszer kellet volna lefutni b@ssza meg, ennyi idő alatt! válaszolta, az amúgy nagyon jó lelkű zászlós.

     Ezek után, ha lehetett konyha munkára, vagy munkára vezénylésre- civil munkásokkal-kértem magam reggel eligazításon. A rajparancsnokaim nem is gördítettek nagy gondokat ez ügyben, Én, és aki még kérte minden reggel szépen mentünk, vagy a konyhára, vagy a polgáriakhoz dolgozni. A konyha munkából csak az első nem volt valami, haj de fényes, mert Kb. 3 óra alatt 1400 db fémtálcát kellet 2 embernek elmosogatni. Azt hiszem a második konyhamukiban összeismerkedtünk egy ugyan olyan sivár kopasz szakáccsal, mint Mi voltunk.

- Fiúk akartok egy kis pálinkát inni?? kérdezte, majd az igenlő válasz után elmondta az elképzelését.

- Kellene egy kis zseton(pénz) kifizetjük hárma, és majd ha a raktáros behozza, akkor szólok nektek is.

     Mit mondjak nem volt egy probléma mentes feladat, de a konyhamuki társammal úgy döntöttünk próbáljuk ki!        Vagy átver, vagy nem!

     Mi szépen végeztük a dolgunkat ami ki volt adva, majd egyszer, csak jön a kopasz szakács cimboránk!

- Na maguk jöjjenek csak ketten, -szólt nekünk.

- Hozzanak lapátot seprőt..

     Szépen elindultunk egy szó nélkül, és vittük amit mondott. Ki mentünk az egyik raktárba, és..

- Ok! Rakjátok le a szerszámokat, és gyertek..

- Majd egy csattanás és kicsavarta az üveg nyakát.

     És lassan beszlopáltuk a pálinkát. Utána nem volt semmi gondunk a konyhán. Annyit ehettünk és azt amit akartunk. Oda mentünk ketten dolgozni ahová akartunk, vagyis ettől kezdve nagyon jó sorunk lett ha konyha munkára lettünk küldve.

     Történt egyszer, hogy a konyhamunkán azt a feladatot kaptuk, hogy ki kell mennünk a húsiparhoz az élelmezési szolgálatvezetővel vételezni. Egy gond volt csak, hogy a Csepel platóján kellett utazni. Mikor már jöttünk vissza kb 14,00 felé a laktanyába az úton mondom ám a cimborának..

- Te Én nagyon éhes vagyok!

- Én is, válaszolta.

- Akkor nézzük, mi van ezekben a ládákban.

     Majd a szavakat tett követte és kinyitottuk az egészet és kerestünk benne jó kajákat. Rengeteg szalámi (Turista, Pick, meg az alja, szalámi is volt Párizsi,) és hasonlók voltak, de ezeket nem tudtuk és mertük felvágni, de találtunk,(akkor még finom) virslit is. Na, ennek gyorsan neki estünk és nagyon sokat bekajáltunk belőle. Mikor beértünk a raktáros szépen lemért mindent és hibádzott az áru, mert hiányzott (ha jól emlékszem kb. 5 Kg virsli. Elkezdték keresgélni, de gondolták az már nem lesz, meg és valamilyen furfanggal lezárták az ügyet, de ettől a perctől kezdve Mi nem mehettünk a vételező kocsival.

     Így teltek a katonai életre nevelésünk nehéz napjai. Nagy sokára elérkezett a katonai eskü, ami úgy ahogy de lezajlott, és ezek után végre haza mehettem drága kis családomhoz! Az a pár nap nagyon hamar elszaladt, és indulhattam vissza, a visszaút majdnem az életembe került, de megúsztam. A megfagyás után 2 hétig a Nagyerdei kórházban nyomtam az ágyat bekötözött füllel, és kézzel.

Két hét után vissza mehettem a laktanyába, ami meg ott fogadott hát az nem volt valami fényes.

- Maguk ketten hajtsák le a sapkát, mondta a tizedes

- Ez a parancs, hogy maguk csak így közlekedhetnek, nehogy megfagyjon a fülük…

     Meg hasonló szövegek mentek egész nap. De nem baj gondoltam ezt a két hetet már akkor is kibírom, ha fát vágnak a hátamon.

     Ezek után is szívesen küldtek konyhamunkára, mert ott, mint mondták meleg van, és nem lehet megfagyni.

     Lassan elteltek a kiképzés napjai, és eljött a vizsga ideje, mert természetesen, amit tanultunk a kiképzésen arról számot kellett adni.

     Soha nem felejtem el, Vadászi törzsőrmester volt a vizsgabizottságban az indító állványról Ő faggatott bennünket. Pontosabban úgy folyt az egész vizsga, hogy húzni kellett egy kérdést, és bediktálni a számot, kidolgozni, és aki kész volt az kiment és beszámolt arról mit tudott.

     Kihúztam Én is kérdésem, majd bediktáltam a számot, már nem emlékszem pontosan azt hiszem a 8-ast húztam. A szövegre azonban nagyon is jól emlékszem.

     Ismertesse az Indítóállvány szintezését és tájolását.  

     Na, ez szuper, ezt jól kikaptam azt sem tudtam, hogy az állványt szintezni, meg tájolni kell. Egyből hátra is dűltem, mint aki mindent tud. A társaimtól egy két mondatot, összeszedegettem, meg azért beszélgetésekből a körletbe (mert akik rendesen jártak foglalkozásokra azokra ragadt valami) elcsíptem egy két ezzel kapcsolatos mondatokat és írtam, vagy két mondatot.

     Vadászi törzsőrmester kiszúrt, látta Én már kész vagyok, nem írok.

-  Jöjjön, ki ha készen van..

-  Jelentem.. még nem azaz izé hebegtem..

-  Na jöjjön csak !

     Nem volt mit tenni, fölálltam és azt hitem a plafon a fejemre esik égett a képem, de mentem.

- Üljön le! mondta a törzsőrmester

     Leültem és letettem magam elé a papírt.

- Mondja! Látom nem sokat írt, mert biztos tudja fejből, égetett.

- Jelentem, Én azt sem tudtam, hogy az állványt kell szintezni, mondtam az igazságot.

- Na, jól van! válaszolta.

- Milyen színű az az állvány mai ott áll? kérdezte az ujjával a állvány felé bökött.

- Jelentem ZÖLD! (pedig színtévesztő vagyok) válaszoltam még mindig rettegve.

- Köszönöm! … válaszolta kérdezőm.

- Sikerült a VIZSGÁJA.

     Ekkor szabadultam csak fel igazán, egy köszönömöt feleltem, és gyorsan eltávoztam a körletbe. Igaz, olyan senkinél sem lehetett, hogy nem sikerült a vizsga, de akkor ezt még nem tudtuk. Ezt, Mi inkább csak presztiskérdésnek tekintettük.

    Délután összepakoltuk a felszereléseinket, amit kellett leadtuk és vártuk a másnapi 5,20 perces indulást vissza az anyaalakulathoz, irány Cserépfalu.